Hírek

Megtartották a második Csongrád-Csanád megyei polgármesteri szakmai fórumot

Megtartották a második Csongrád-Csanád megyei polgármesteri szakmai fórumot
Jövőre is több tízmilliárd forint áll majd rendelkezésre a Magyar falu programra, új elemként elindul a kiskereskedelmi szolgáltatások fejlesztési támogatása - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a fórumon.
Gyopáros Alpár a II. Csongrád-Csanád megyei polgármesteri szakmai fórumon tartott előadásában ismertette: napokon belül elindul a falusi tanyagondnoki szolgálatok buszvásárlását támogató program; augusztusig lehet pályázni az orvosi szolgálati lakás vásárlási támogatásra azokon a településeken, ahol tartósan betöltetlen a háziorvosi praxis; és idén többletforrást adtak a teljes útrekonstrukciót támogató programokra. Jövőre új elemként a kisboltok megmentését és megnyitását is támogatják. Hozzátette, a Magyar falu program népszerű volt tavaly, az ötezernél kevesebb lakosú települések 97 százaléka legalább egy pályázatot benyújtott már.

Megtartották a második Csongrád-Csanád megyei polgármesteri szakmai fórumot

A múlt évben 16 célterületet jelöltek meg, és csaknem 60 milliárd forintnyi támogatást osztottak ki. Orvosieszköz-fejlesztésre és az óvodai infrastruktúra-fejlesztés támogatására öt-öt  milliárd forintot fordítottak. Útfelújításra csaknem 9 milliárd forintot költöttek, több száz kilométernyi négy számjegyű útszakaszt újítottak fel - részletezte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Csongrád-Csanád megyére kitérve elmondta: 140 kérelmet támogattak megközelítőleg 1,5 milliárd forinttal. Az útalapprogram révén a megyében 25 kilométernyi utat újítottak meg teljesen; további 19 kilométeren útrekonstrukciós, aszfaltborítást javító munkálatokat végeztek.


MTI/T.D.