Hírek

Kormányzati támogatással újul meg az SZTE jogi karának épülete

Kormányzati támogatással újul meg az SZTE jogi karának épülete
Trócsányi László, igazságügyi miniszter közölte: a kormány több mint egymilliárd forint támogatást nyújt a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának helyet adó épület felújítására.
A szeptemberben induló felújítás révén a 21. századi felsőoktatás követelményeinek megfelelő infrastruktúra jön létre. Ez a fejlesztés is azt mutatja: nem igaz az az állítás, hogy a kormányzat büntetné Szeged városát - tette hozzá. Trócsányi László elmondta: a jogi karok infrastruktúrájának áttekintése során állapította meg a kormány, hogy a szegedi karnak otthont adó épület rekonstrukcióra szorul.


ktgvetes
1,65 milliárd forint kormányzati támogatás jut a szegedi jogi kar épületének felújítására


Arról is szólt a miniszter, hogy két évvel ezelőtt a kormány már jóváhagyott 650 millió forintot a szegedi jogi kar épületének bővítésére, így immár 1,65 milliárd forint használható fel a 21. századi infrastruktúra kialakítására. A felújítás idején a kar bérelt épületekben működik majd - közölte Trócsányi László.