Hírek

Katolikus templom épül Pusztaszeren

Katolikus templom épül Pusztaszeren
Katolikus templom épül Pusztaszeren. A templom az önkormányzat által adományozott telken, a Szeged-Csanádi Egyházmegye szervezésében, a kormány anyagi támogatásával épül fel.
Az első kapavágásokat Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője, Máté Gábor polgármester és Antal Imre plébános végezte el. Máté Gábor felidézte, a falut nyolcvan éve alapították, és egykor a templom helyét is kijelölték, ám az építés elmaradt. 2012-ben indítottak először lovas zarándoklatot Pálosszentkútra a templomépítés érdekében, tavaly pedig az alapkövet is elhelyezték.


Katolikus templom épül Pusztaszeren

Kiss-Rigó László püspök hangsúlyozta, a közösség a szívén viseli a templomépítés ügyét. Farkas Sándor - aki maga is részese volt a zarándoklatoknak - elmondta, a templom a települést, az egész országot összetartó keresztény közösség találkozásának helyszíne. Germán Géza, az egyházmegye főépítésze közölte, a 64 ülőhelyes templom december 16-ára, nettó 122 millió forintból épül meg. A templomhajóhoz egy húsz férőhelyes hittanterem és egy sekrestye kapcsolódik, kialakítanak egy karzatot is, amelyről fel lehet menni majd a 20 méter magas toronyba. A 10 méter magas gerincű épület tetején napelemeket helyeznek el, amelyek biztosítják majd az infrafűtéshez és a térvilágításhoz szükséges energiát.
 

MTI/T.D.