Hírek

Elfogadták Hódmezővásárhely költségvetését

Elfogadták Hódmezővásárhely költségvetését
18,926 milliárd forintos főösszeggel fogadták el Hódmezővásárhely költségvetését.
A büdzsét Márki-Zay Péter polgármester korábban kétszer terjesztette be, a javaslatot első alkalommal nem vette napirendre a közgyűlés, második alkalommal pedig nem volt határozatképes a testület. A Fidesz-KDNP képviselőinek javaslatára döntöttek arról, hogy az önkormányzat nem vehet fel hitelt sem működési, sem fejlesztési célra. Csökkentették 30 százalékkal a helyi vállalkozások építményadóját, 300 millió forintot fordítanak a nagyon rossz állapotú járdák és utak korszerűsítésére, valamint két év alatt egy-egymilliárd forintból korszerűsítik a kórházat kétágyas, fürdőszobás, klímás kórtermeket kialakítva.

 
Elfogadták Hódmezővásárhely költségvetését
A fejlesztések forrását elsősorban pályázati támogatások biztosítják


A polgármester az önkormányzati babakötvények fedezetére csoportosított volna át 700 millió forintot a kórház fejlesztésére szánt összegből, de ezt a javaslatot a többség nem támogatta. A fejlesztések forrását elsősorban pályázati támogatások biztosítják.